BALLA VINCE 1945. január 31-én született Pusztamérgesen.
Szülei szorgalmas, dolgos gazdálkodó emberek voltak, akik egyetlen gyermekük nevelése mellett a taníttatását is rendkívüli fontosnak tartották.
Általános iskolai tanulmányait a pusztamérgesi összevont 1-4 osztályú tanyai iskolában kezdte. 1959-ben Szegeden a Rózsa Ferenc középiskolában érettségizett.
Szegeden a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett biológia-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet.  Ezen szakok vonzereje a mai napig meghatározza életét és munkásságát.

            Bódás János gondolataival azonosulva választott otthont és munkahelyet.

„Szebb tájat, gazdagabbat találtam,
De kedvesebbet soha
Úgy vagyon ezzel,
Mint a gólyák és a fecskék
Ők is innen indulnak el,
S ha megszólal a hívó szó,
Ide térnek vissza.”

Diplomája megszerzését követően 1968-tól Pusztamérgesen az általános iskolában kezdett dolgozni, s ugyanebben az évben kötött házasságot. Felesége 38 éven át volt a pusztamérgesi óvoda pedagógusa, aki mindmáig segítő társa. Fia, Zsolt szintén az egyetemi végzettsége után – kutató munkája mellett – oktatással foglalkozik.
A tanítás mellett 1970. augusztusában igazgatóhelyettesei megbízást kapott, melyet hosszú éveken át kiemelkedően végzett. Pályája kezdetétől nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy pedagógusi munkájában a szakmai követelményeknek minél magasabb szinten megfeleljen. Aktívan dolgozott a szakmai munkaközösségekben, a pedagógus munka korszerűsítését több kezdeményezéssel sikeresen szolgálta. Munkáját a gyermekmozgalom területén többször elismeréssel jutalmazták.

A község közéletében aktívan részt vesz, a rendszerváltás előtt több tanácsi ciklusban tanácstagként, majd az önkormányzat képviselő-testületének tagjaként dolgozott. Négy éven át az alpolgármesteri teendőket is ellátta. A képviselő-testületi munkában elsősorban a közoktatás és közművelődés, valamint a környezet- és természetvédelem területén ért el kiemelkedő eredményeket. Mint biológus eredményként könyvelhette el, hogy sok éves előkészítő munkája után Pusztamérgesen 100 hektár területet védetté nyilvánítottak.

Legtöbb eredményt a számítógépes oktatás terén ért el. 1985-ben elsőként kapcsolódtak be ebbe a munkába, melyben a nevelőtestület többsége részt vett. Szívesen vállalta ennek a munkacsoportnak a vezetését, amelyben több mint 30 oktatóprogramot készítettek, olyan sikerrel, hogy ezeknek egy része országos terjesztésre is került. Tapasztalatait a környező iskolákban szervezet szakmai bemutatók keretében adta tovább. Az iskola nevelőtestületének munkája szakmai tekintélyt szerzett a szülők és a továbbtanuláskor fogadó iskolák részéről.
Az 1996/1997-es tanév kezdetén a volt igazgató nyugállományba vonulása, és az iskola szervezeti formájának megváltozása miatt tagintézmény-vezető lett. Ekkor a közös igazgatású közoktatási intézmény keretén belül a középfokú oktatásban is bekapcsolódott. Nevéhez fűződik az idegenforgalmi képzés országismeret tantárgyi tematikájának kidolgozása.

További átszervezést követően a Pusztamérgesi Óvoda és Általános Iskola igazgatója lett.
Munkahelyi vezetőként is törekedett arra, hogy az iskola elért eredményeit megtartsa, továbbfejlessze. Olyan pedagógiai programokat készített elő, melyek a szülők és a tanulók igényeire támaszkodnak, reális célkitűzéseket fogalmaznak meg.
Célja volt, hogy a nevelőtestület tagjaira építve egységes nevelőtestületet alakítson ki munkatársai anyagi és erkölcsi elismerésének lehetőségével.
Magas színvonalú pedagógiai munkájáért, szakmai elhivatottságáért, kiemelkedő emberi tulajdonságáért, közösségi tevékenységéért kollégái példaképnek tekintették. Korszerű szemléltető és kísérletező oktatásáért, értékes gyűjtőmunkáinak közzétételéért tisztelték és szerették tanítványai, akik a mai napig is kapcsolatban állnak vele. Elismerő szavakkal emlékeznek tanítási óráira, az általa vezetett biológiai, fotó- és KRESZ szakkörre, a hangulatos kirándulásokra.

Közérdeklődésre számot tartó előadásai emlékezetesek maradnak Pusztamérges lakosságának.
Sokoldalú munkásságáért több elismeréssel, kitüntetéssel jutalmazták:

  • 1975- ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett.
  • 1987-ben Úttörővezető kitüntetést kapott.
  • 2005-ben a helyi önkormányzat Pusztamérges Közösségéért elismerésben részesült.
  • 2005-ben a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetését adományozta.

2005-ben nyugdíjba vonult. 2018. szeptember 28-án megkapta az „ARANYDIPLOMÁT”, mivel 50 évvel ezelőtt végzett az egyetemen. Munkásságával bebizonyította, hogy kitűnő oktató-nevelő munkával egy kis településen is érdemes a közösségért eredményesen dolgozni, kiemelkedőt alkotni. A jól megérdemelt pihenés helyett ma is aktív a közösségi munkában, a családi gazdálkodásban. Mindennapjait bearanyozza két kis unokája. További tervei éltetik, amely családjának, tanítványainak és Pusztamérges lakosainak szól.

„Van öröm, amely soha nem apad
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod,
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
Derűt, tudást, vagy békítő kezet,
tudást, vagy békítő kezet,
mindez Tiéd!”
Vesd másba s nézheted, hogy nő vetésed hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát!”

(Bódás János: Elveszíthetetlen öröm – részlet)

Havi Mini Eseménynaptár

Móra Múzeum Évkönyve

A HUNGARICANA szolgáltatás elsődleges célja, hogy a nemzeti gyűjteményeinkben közös múltunkról fellelhető rengeteg kultúrkincs, történeti dokumentum mindenki számára látványosan, gyorsan és áttekinthető módon váljon hozzáférhetővé. Az 1982. évi évkönyvben Pusztamérges kialakulásáról a következők olvashatók:

 MÉRGES PUSZTA BENÉPESEDÉSE
(a Móra F. Múzeum Évkönyvéből)

 

Go to top