A Mórahalmi Járási Hivatala április havi tájékoztatójában a Foglalkoztatási Osztály megváltozott elérhetőségeire, a művelési ág változást érintő eljárások menetére, a Fogyasztóvédelmi Hatóságokkal kapcsolatos változásokra és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT)  kapcsolódó lehetőségekről olvashatnak.

I. CSMKH Mórahalmi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályának elérhetősége

A CSMKH Mórahalmi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya felhívja a Tisztelt Partnerei figyelmét, hogy osztályunk elérhetősége megváltozott (elhelyezése változatlanul: Mórahalom, István kir. út 1/A.).

 

2017. január 1-jét követően a következő központi számon érhetik el az osztály munkatársait:

Tel: 62/681-393
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


II. „Egyesített művelési ág változási eljárás”

Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala Földhivatali Osztálya tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy jogszabályváltozás következtében megszűnt az „egyesített művelési ág változási eljárás”. Az ügyfélnek külön kell kérnie a földminősítési eljárást, a változási vázrajz záradékolását (amennyiben az szükséges), majd ezen eljárások lezárása után az ingatlan-nyilvántartási átvezetést. Az egyes eljárások nem vonják maguk után a következő eljárási szakasz hivatalból való elintézését, annak kérelmezése az ügyfél érdeke és felelőssége. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben az ingatlan-nyilvántartási állapot eltér a természetbeni állapottól és ez határszemle vagy más eljárás kapcsán hivatalból megállapításra kerül, az földvédelmi bírság kiszabását vonhatja maga után.

 

További tájékoztatásért kérjük, forduljanak  a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala Földhivatali Osztályához ügyfélfogadási időben:

hétfő: 8:00-17:00,
kedd-csütörtök: 8:00-16:00,
péntek: 8:00-12:00


III. Tájékoztató a fogyasztóvédelmi hatóságokkal kapcsolatos változásokról

 2017. január 1-jétől általános első fokú fogyasztóvédelmi hatóság a járási hivatal, egyes kiemeltebb ügykörökben pl.: e-kereskedelem, piacfelügyelet az első fokú fogyasztóvédelmi hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal, míg másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.

A járási hivatalok által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok az alábbiak:

·         Ár, egységár feltüntetésével kapcsolatos feladatok

·         Fogyasztói panaszkezelés, minőségi kifogások

·         Szavatossággal, jótállással összefüggő ügyek

·         Eljárás lefolytatása, ha a vásárlók könyvét nem helyezték ki, azt nem hitelesítették, vagy a

nyitvatartási időt nem jelentették be a jegyzőnél, illetve a nyitvatartási időt nem tüntették fel

·         Mozgóboltra, közterületi értékesítésre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások ellenőrzése

·         Fiatalkorú kiszolgálása alkoholtartalmú itallal, dohánytermékkel, fiatalkorú részére

szexuális termék értékesítése

·         Dohányzásra kijelölt helyiség megjelölésének ellenőrzése, dohánytermék értékesítésére

vonatkozó jogszabályi előírások betartásának az ellenőrzése

·         Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás

lefolytatása, ha megsérti a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget

·         PB gázpalack rezsicsökkentési tájékoztató

·         Eljárás lefolytatása rendezvény szervezőjével szemben jegyzői kezdeményezésre

·         Eljárás lefolytatása, ha a felszolgálási díjat felszámítják, de nincs feltüntetve

·         Minden további, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó feladat, amely nem

tartozik a megyeszékhely szerinti járási hivatal és a Pest Megyei Kormányhivatal

hatáskörébe.

 

Fogyasztóvédelmi ügyekben ügyfélfogadást a járási hivatal a Mórahalom, Szentháromság tér 1. szám alatt a 009.számú irodában az alábbiak szerint tart:

Hétfő: 8-17 óra
Kedd, Szerda, Csütörtök: 8-16 óra

Péntek: 8-12 óra


IV. Tájékoztató az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) kapcsolódó digitális önrendelkezés lehetőségének biztosításáról kormányablakokban

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (továbbiakban: EESZT) egy olyan egységes informatikai környezet, mely a legmagasabb fokú adat- és kibervédelemmel biztosítja az egészségügyi ágazaton belüli hatékony kommunikációt. A digitális önrendelkezés keretében minden állampolgárnak lehetősége nyílik, hogy rendelkezhessen az EESZT-be kerülő egészségügyi adatainak hozzáférhetőségéről. Kiemelkedő jelentőségű, hogy ne csupán online felületen legyen biztosítva az állampolgárok számára a digitális önrendelkezés lehetősége, hanem személyes ügyintézés keretében a kormányablakoknál is.

2017. február 15-től a kormányablakokban ezen szolgáltatás is elérhetővé válik. A Mórahalmi Járási Hivatal Kormányablaka a Mórahalom, Millenniumi sétány 17. sz. alatt várja ügyfeleit.


 

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadása

 

 Tudja Ön, hogy hová fordulhat segítségért, ha neme, egészségi állapota, fogyatékossága, bőrszíne, politikai vagy más véleménye, anyasága (terhessége), életkora, vagyoni helyzete, stb. miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesül(t), mint amelyben más, Önnel összehasonlítható helyzetben levő  személy vagy csoport?

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság autonóm államigazgatási szerv, amely diszkriminációs ügyekben az egész ország területéről fogadja a panaszokat. A megyei egyenlőbánásmód-referenst az alábbi elérhetőségeken keresheti: 

 

Dr. Kiss Éva: 06 30/275-2520
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.