A hagyományokhoz híven Pusztamérges Községi Önkormányzat ebben az évben is virággal, meglepetés műsorral köszöntötte a községben élő hölgyeket. A "vendégvárás belépőjeként" tombolaszelvényt kaptak a hölgyek, amelyek egy kis szerencsével nyereményekre voltak válthatók. Dr. Papp Sándor polgármester köszöntője után a szám szerint nem sok, de értékes ajándékok találtak gazdára a sorsoláson.

Emellett az elmaradhatatlan MEGLEPETÉS MŰSOR is része volt az eseménynek - az előadóművész személye már sokak által ismert volt... a titok előbb-utóbb mindig kitudódik valahogy. Mire a színpadra lépett, már (majdnem) mindenki által tudott dolog volt, hogy Bereczky Zoltán lép fel, aki sokak kedvence - vagy legalábbis szívesen hallgatják. sok sláger csendült fel az előadásában.

Igazán vidám hangulatot teremtett, ahogy profi módon, egyedül is „belakta” a színpadot és nem veszett el a térben. Nem maradhatott el a közös, nézőtéren való éneklés és az előcsarnokban sebtében történő közös fotózás sem, mintegy keretbe foglalva ezt az estébe nyúló remek napot.
Virágot is kaptak a megjelentek, minden évben így van ez, a megbecsülés és tisztelet jeleit, a szegfűket a képviselő-testület tagjai nyújtották át a hölgyeknek.