A hagyományainknak megfelelően kenyéráldással egybekötött szentmisével és ünnepi műsorral emlékeztünk meg államalapító Szent István királyunkról és a fáradtságos, nehéz nyári munka "eredményéről", az asztalunkra kerülő új kenyérről. A misét celebráló Janes Zoltán, zákányszéki plébános szavai nem csak erről a munkáról, hanem a mögötte lévő szándékról, segítőkészségről is szóltak, miszerint bármely segítség – vonatkozzon bármire – csak akkor értékes és hiteles, ha jó szívvel és őszintén, kényszer nélkül jelentkezik… mint egy falat kenyér.

Ez alkalommal az oltár elé kerülő vekni nem a nagyüzemi termelésből kikerülő kenyerek egyike volt: Rozsi László keze munkáját dicséri a dagasztástól a sütésig. 
A Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola diákjainak (felkészítőjük Maróti Judit) és az Őszikék Nyugdíjas Klub tagjainak (segítőjük Szilágyi Erzsébet) műsorát követően Dr. Papp Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Ünnepi beszédében a keresztény egység, az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy ennek egyik jelképe lehet az új kenyér, hiszen jól szervezett és összehangolt munka, szorgos kezek eredménye.
A koszorúzás után a park fáinak hűvösében közösen fogyasztottuk el a (nem hivatalosan első) felszeletelt új kenyeret.