Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

szemerkélő eső is megszentelte (volna) az új kenyeret

Az időjárás idén nem volt kegyes az ünneplőkhöz, de a forgatókönyv rugalmasan igazodott a lehetőségekhez, így kis változtatással az eredeti elképzelés valósulhatott meg. A szabadtérinek tervezett rendezvénynek az utolsó pillanatban a Művelődési Ház adott otthont.

Dr. Papp Sándor polgármester úr államalapítást és az új kenyeret, annak előállításának fáradtságos munkáját méltató szavai után a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola diákjainak műsora és az Őszikék Nyugdíjas Klub tagjainak énekei szebben is hangzottak az intézmény falai között, mint szabad térben. A rapszodikus időjárás tréfát űzött volna az ünneplőkkel – de a kopjafa koszorúzására éppen elállt az eső, így a szentmisére és terményáldásra a parkból vonulhattak be.


Negyela Zoltán plébános úr meghívására a szentmisét Janes Zoltán atya, zákányszéki plébános úr celebrálta. Mint mondotta, örömmel vállalta a felkérést, mert amellett, hogy díszes és tágas a templomunk, a Boldogságos Szűz Máriáról elnevezett, az oltalmába ajánlott Nagyboldogasszony templomban a mise celebrálását nagy megtiszteltetésnek tartja.


A kenyéráldást követően – amelyre Dr. Dobó István, Öttömös polgármestere is elhozta községének kenyerét – a  hívek, vendégek a megáldott új kenyeret kóstolták meg ugyancsak a Művelődési Házban – a szemerkélővé "szelídült" esőben.
Köszönjük minden jelenlévőnek, közreműködőnek és segítőnek, hogy idén is színvonalas műsorral, méltóképpen ünnepelhettünk!

kép és szöveg: Csala István

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top