A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség 2018-ban elindította EFOP-1.8.6-17 projektjét, amelynek célja a pályázati felhívással összhangban a lakosság egészségfejlesztése, a szabadidősport tevékenység elterjesztése és a sportszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, különösen a hátrányos helyzetű célcsoportok számára, illetve, hogy a projektek révén a kevésbé fejlett régiókban minél több típusú sportszolgáltatás fejlesztés valósuljon meg, ezáltal minél szélesebb egészségfejlesztő testmozgás kínálat álljon rendelkezésre.

A Szövetség 30 hónap alatt három megyében (Csongrád, Békés és Bács-Kiskun) 65 településen szervez a lakosság számára szabadidősport rendezvényeket, Dél-alföldi Mozgolódó néven. Sportprogramjaink között szerepelnek eseti, valamint hetente, negyedévente és félévente ismétlődő események, emellett három úgynevezett Mega Tártkapus Egészségfejlesztő és Családi napot, illetve több lakossági kampányt és fórumot szervezünk.

A projektidőszak alatt több helyszínen is felelevenítjük a több évtizedes hagyománnyal rendelkező szabadidős sportágakat, mint például a nordic walkingot, lábtengót, asztaliteniszt, görkorcsolyázást, kerékpár és vízi túrákat, illetve a szövetségünk által három évvel ezelőtt elindított heti rendszerességű minden korosztály számára elérhető saját testsúlyos alakformáló fitness edzést.

Ezek az ingyenes alakformáló tornák Pusztamérgesen Gut Gabi irányításával zajlanak, melyekre a  Művelődési házban várunk szeretettel mindenkit kortól, nemtől, edzettségi szinttől függetlenül.
Rendezvényeinken kiemelt hangsúlyt kap az egészségfejlesztés, prevenció, céltudatosság és a helyes táplálkozásra való ösztönzés. További küldetésünk a hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok és mozgássérültek illetve fogyatékkal élők felkarolása a szabadidősport terén. 

Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség