Egy nehéz időszak lezárásának is tekinthető az a jó hangulatú és nagy érdeklődést kiváltó horgászverseny, amely május utolsó vasárnapján zajlott a pusztamérgesi horgásztavon. Az előkészületek (haltelepítés) alapján biztos volt, hogy lesz mit kifogni – csak az maradt a kérdés, hogy ki lesz a legügyesebb rutinos horgász? Idegesség kizárva, a természet közelsége és a csend biztosított volt, aki pedig – horgászverseny ide vagy oda - nem szereti a halat, ehetett birkapörköltet.

A kevésbé bennfentesek számára igyekszünk leszögezni, hogy itt nem a kifogott halak azonnali elfogyasztására kell gondolni, hiszen azok mérlegelés után azonnal visszakerülnek a tóba. Összefoglalva ennyi előzménye volt a horgászversenynek, amire a tagok és a vendég horgászok egyformán készültek. Előbbiek azért, hogy jó házigazdák legyenek, utóbbiak pedig a méretes zsákmány(ok) miatt.
A lelkes szervező egyesület, a Pusztamérgesi Horgász Club nem aprózta el, ebéden kívül büfé is várta a tópartra érkezőket. A "fullos" programra 2 kategóriában (ifjúsági és felnőtt) 44 nevezés érkezett - ami gyakorlatilag a tó kapacitásával volt egyenlő. Minden horgászhelyet elfoglaltak, többen el se fértek volna. A csendes víz feladta a leckét a gyakorlott szakiknak is, több vélemény szerint nehezen horgászható víz a miénk. Ennek ellenére szép mennyiség kellett az elsőséghez, és sokat nyomott a latban a helyismeret.

 

EREDMÉNYEK
ifjúsági                                                               felnőtt
1. Bóka Gábor             2,53 kg                                  1. Csúcs Károly             3,41 kg
2. Makra Richárd         2,35 kg                                  2. Ormándi Pál              2,92 kg
3. Rácz Roland            1,55 kg                                  3. Czékus Sándor          2,81 kg

A sorsolást, mérlegelést, adminisztrációt is az egyesület tagjai végezték, a vendéglátáshoz szükséges sátrat, asztalokat az önkormányzat biztosította. Nagy volt az érdeklődés és a sürgés-forgás a tó körül szinte egész nap. Még estére is maradt kint horgász. Czékus Sándor harmadik (1 kg sem volt a különbség az első három helyezett között!)  lett a versenyen. Szereti a tavat, itt horgászik a legsűrűbben. A verseny után is kint maradt csak úgy kedvtelésből, ha már rászánta a napot. Mint mondta, kiveszi a részét a takarítási munkából is, jobban érzi magát, ha rendezett és tiszta környezetben hódolhat a szenvedélyének.

Vendéghorgászaink elismerően szóltak a tó körüli tisztaságról, a víz és a part gondozásáról. Akik gyakran megfordulnak különböző horgászvizek partján, van összehasonlítási alapjuk. Néhol igen áldatlan állapotok vannak, gyorsan meg lehet ítélni, hogy miként bánnak a sporttársak a rájuk bízott környezettel – igaz, hogy ez nem csak rajtuk múlik. A pusztamérgesi horgászok is tapasztalták már, hogy a kihelyezett szemetes hordókat – azok tartalmával együtt - a vízből kellett kihalászni.
Sok jó fogást kívánunk a jövőben is!

Ez már nem szigorúan horgászversenyes poszthoz tartozik, de hallatszott már olyan vélemény is, hogy a horgásztóban lévő nagy halak csak olyan "városi legenda” és csak a nagyotmondó horgászok terjesztik.  Nos, úgy látszik, mégsem legenda az - legalább egy van / volt benne... és ahol egy van, ott több is van.
A tekintélyes méretű, 2 kg-os szürkeharcsa a horgászversenyt követően akadt horogra.