A Déli Szent Erzsébet Út Egyesület mentorálásával létrejött program keretében régi magyar gyümölcsfákat osztottak a megrendelőknek. A több községben is lelkes követőkre talált akció alkalmával a Polgármesteri Hivatal hátsó udvarában 5 körtefa is megtalálta (vélhetően jó) helyét, hogy majd termőre fordulva gyümölcsökkel örvendeztesse meg ültetőit, gondozóit is. A fákat az Egyesület adományozta Pusztamérgesnek a programba való bekapcsolódás köszönetének jeléül.


Amíg körték teremnek még eltelik pár esztendő - a faültetés viszont tavasszal folytatódik! (akkor is lehet majd fákat igényelni) ennek menetéről Ótott-Kovács Benő koordinátor szolgál felvilágosítással.
Molnár Ibolya, az egyesület elnöke, az Öttömösi Erdei Iskola vezetője röviden ismertette a kezdeményezés eredetét és célkitűzését és Dr. Papp Sándor polgármesterrel és a diákokkal együtt örömmel vett részt a facsemeték ültetésében.
A gondozást az önkormányzat dolgozói végzik majd, de alkalmanként a munkákba bekapcsolódnak majd a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola diákjai is.