Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

Az augusztus az óvodai szünetről (is) szólt, ez azonban nem jelenti azt, hogy a falak között leállt az élet. Gyermekek valóban nincsenek, de a részben kiürített épületben most zajlik a fűtési rendszer teljes korszerűsítése.

A fűtőtestek túlnyomó része még a régi, öntöttvas radiátor volt, de a bővítéskor felszerelt alumínium elemeket is kicserélik.
Visszabontották a csöveket is, az új fűtési rendszer kisebb átmérőjű csövekkel, így kevesebb vízzel üzemel majd – ezzel is költségtakarékosabb lesz az intézmény fenntartása. Külön helyiségbe kerülnek a kazánok is, nem a foglalkoztatóba vezető folyosó falát „díszítik” ezen túl. Helyükre – egy közfal áthelyezésével a mozgáskorlátozott wc-nek is lesz helye.


Az épület akadálymentesítése egy rámpa építésével oldódik meg. A tisztasági meszeléssel és takarítással együtt a főbb munkálatok óvoda kezdésre be is fejeződtek. Az el nem készült részeket (akadálymentesítés és kazánház kialakítása) pedig elkerítették, ott az óvoda életének minimális zavarása mellett folynak tovább a munkálatok. A befejezés és átadás november végére várható.

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top