Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

Évek óta a legeredményesebb időszakot tudhatja maga mögött a Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Szakmai szervezeteik pályázatán közel 700 ezer forint értékben kaptak felszerelést, az önkormányzatnak is lehetősége volt támogatni őket és az SZJA 1% felajánlás érdekében tett kampányuk is eredményes volt.

A megyében 20 önkéntes szervezet kötött együttműködési megállapodást a hivatásos tűzoltósággal, ebből 19 szervezet - köztük a pusztamérgesi is - eredményesen pályázott technikai eszközökre és védőfelszerelésekre.
A kapott technika legfontosabb része az a 2 db EDR rádió, amely a tűzoltóság(ok) körében rendszeresített eszköz, lehetővé teszi a beavatkozó egységek, a vezetési törzs és a parancsnokság közötti kommunikációt még kedvezőtlen terepviszonyok és rossz vételi feltételek között is. A felszereléseket sajtótájékoztató és köszöntő keretében december elején vették át az egyesület képviselői.

Miután kiderült, hogy milyen eszközöket kap az egyesület, tervezhetővé vált, hogy mit kell még beszerezni a hatékony feladatellátáshoz. Így a képzeletbeli karácsonyfa alá egy új motorfűrész is kerülhetett, ami természeti károk esetén nyújthat segítséget a régi - ilyen feladathoz nagy és nehéz - javításra szoruló fűrész kiváltásához.
Az önkormányzat 2018-ban bevezetett, a civil szervezetek működését segítő támogatási rendszere is stabilabbá tette a működést. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az önkormányzat saját tulajdonát képező készenléti helyiség fenntartási költségeinek finanszírozásáért és anyagi támogatásért "cserébe" az egyesület intézi a tűzoltó gépjármű javítását, műszaki vizsgáztatását is a tűzvédelmi feladatok ellátásán felül.
Ezekről a változásokról és a 2019. évi tervek megvitatásáról szóló közgyűlését február végén tartja az egyesület.

Csala István, Szent Flórián ÖTE elnök

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top