Szép idő volt idén (is) a Négyeshatár Találkozón, csak egy kis szél lengedezett a négy falu határának közös pontját jelző emlékműnél. Pusztamérges volt a soros vendéglátó, a sátrat már jó előre felállították, hogy a korán érkezőknek is legyen hová letelepedni.

Nem kellett soká várakozni, sorra érkeztek a települések képviselői és lakói, Huszta István balotaszállási polgármester ezúttal is hozott magával egy kis "hazait", hogy viszonozza a fogadtatást. A néptáncosok érkezésével elevenedett meg igazán az emlékhely: tarka szoknyák, fehér kötények és fekete kalapok kavarogtak a forgatagban, hogy aztán a Himnusz hangjaira csillapodjanak egy kicsit - éppen csak addig, amíg meg nem szólaltak a sokak fülének tetsző népies dallamok. A Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola lányainak üveges tánca alapos felkészülésről tett tanúbizonyságot, az egyenetlen talajon lépkedve szinte meg se mozdultak a fejükre helyezett palackok. A fiúk virtuskodó botos tánca hasonló sikert aratott, és a kalapcserélgetést is tapssal jutalmazta a közönség. Az Őszikék Nyugdíjasok Klubja versekkel, énekekkel készült a találkozóra.

Dr. Papp Sándor, Pusztamérges község polgármestere köszöntőjében azt az egymás megsegítésén alapuló élni akarást hangsúlyozta, amely mindig is sajátja volt a négy szomszédos településnek és záloga lehet jövőbeni fejlődésének is.
A koszorúzást követő mécses gyújtáson egy apró figyelmesség várta a települések vezetőit. Az alkalomra készített egyedi gyufásdobozok voltak az emlékmű talapzatán. A polgármesterek örömmel fogadták a gesztust és magukkal vitték a tizennyolcadik találkozóra emlékeztető dobozokat.

A találkozó ebben az évben is ebéddel és az elmaradhatatlan beszélgetésekkel zárult. Talán ez a legnagyobb értéke egy ilyen rendezvénynek - a vitathatatlan kultúraközvetítő értékén kívül - hogy a szomszédok, akik a hétköznapokban jobbára elszaladnak egymás mellett, végre leülnek egy kicsit és beszélgetnek. Mert nagyon fontos, hogy tudjunk beszélgetni, legyen mondanivalónk és azt legyen kinek elmondani. Minden egyéb csak ezután következik.