Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

kérdőívek faluszerte

Az egész települést érintő közösségfejlesztési lehetőség van a kezünkben, mint ahogy azt a Cselekvő Közösségek mentora, Ábrahám Edit előadásában elmondta, a Művelődési Házban megrendezett fórumon.  Mórahalommal, Ásotthalommal, Öttömössel és Ruzsával együtt megvalósuló, TOP-5.3.1-16 „A helyi identitás és kohézió erősítése” című nyertes pályázat keretében, szakképzett mentor segítségével, képzési lehetőségekkel, tapasztalatcserékkel dolgozunk azon, hogy a lakosság megerősítse hitét a közösség erejében. 

Egy kérdőívvel készülünk, ami egy interjúzás során felmerült lehetőségekről, igényekről, a település jelenlegi helyzetéről és az általánosságban elmondható közösségi kérdésekről szól. Célunk, hogy egy egységes, közös elképzeléseken alapuló cselekvési tervet dolgozzunk ki, mely a következő években újraéleszti azokat a rendezvényeket, eseményeket, melyek régi képeket nézegetve oly kedvesek szívünknek, melyek által Pusztamérgesinek érezzük magunkat. Lehetőséget teremt az értéktárunk megalapozására, értékeink gyűjtésére és rendezésére, szóhoz juttatja az egyént a közösségen keresztül.

Az elképzelések kidolgozásához szakképzett segítséget kaptunk, de a munka a mi kezünkben van. Nincs más teendőnk, mint tevékenyen részt venni a projektben. Hogyan? Például a kérdőív kitöltésével. Mit érünk el? Azt, hogy általánosságban ráismerjünk, hogy ügyeink közösek, biztonságérzetet ad, hogy nem vagyunk egyedül, közösségi felelősségvállalás, elköteleződés jöhet létre. Célunk, hogy mindenki megnyilatkozhasson, akinek van véleménye a falu ügyeiről. 

A helyi esélyegyenlőségi program felülvizsgálatán és aktualizálásán túl, a helyi összetartozás erősítésének megtervezése a cél, továbbá a bűnmegelőzést és a közbiztonság javítását segítő programokat szervezünk. Kérjük Önt, Kedves pusztamérgesi lakost, hogy töltse ki a kérdőívet, mert ezzel, és a nyomában megszülető közös cselekvéssel azt bizonyítjuk, hogy nem csak a magunk, de a gyermekeink, unokáink számára is élhető társadalmat, megtartó közösséget szeretnénk, ennek érdekében hajlandók vagyunk tenni is. A kérdőív elérhető 2018. május 25-ig, a Móra Ferenc Művelődési Házban, mely egyben információs pont és a beszélgetések helyszíne is.

Kothencz Brigitta

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top