Tisztelt Lakosság! Figyelem!

Hőségriasztásról adott ki a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala. Dr. Szántó Mária járási hivatalvezető körlevélben tájékoztatta az önkormányzatokat ennek tényéről, valamint a térségben igénybe vehető, klimatizált helyiségek listájáról.

A klímával felszerelt helyiségek - településekre bontott - listája a Katasztrófavédelem honlapján elérhető, a hivatkozáson keresztül tájékozódhatnak ezek fellelhetőségéről. Az oldalon hasznos tanácsokat, információkat is kapnak, hogyan kerülhetik el illetve csökkenthetik a rendkívüli meleg egészségre káros hatásait.

Pusztamérges Községi Önkormányzat a tavalyi gyakorlatnak megfelelően a Művelődési Ház elé idén is felszereli a párakaput, ezzel is segítve a kánikula átvészelését, hogy alatta felfrissülhessenek azok, akiknek mindenképpen a tűző napon van ügyes-bajos dolguk a község területén. A közkifolyók, nyilvános kutak is működnek, használják azokat is a folyadék utánpótlás érdekében!