Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

A  Morajlás program keretében szervez képzés-sorozatot a Bordányi Kulturális és Szabadidős Egyesület a Mórahalmi járásban élő fiatalok számára. A járásból 30 fiatal vehet részt az ingyenes programon,

amelynek célja, hogy egyrészt megtalálják azokat a fiatalokat, akik az adott településeken a legaktívabbak, legnagyobb hatással vannak a helyben élő társaikra, másrészt olyan fejlesztési folyamatban vehetnek részt, amely kimondottan a települési ifjúsági munkát erősíti. A képzési alkalmak során szakemberek segítségével fiataloknak szóló programokat tervezhetnek meg a résztvevők, amelyekhez még forrást is biztosít a projekt.

 

Minden településről legalább egy 18 év feletti és kettő 15-18 év közötti aktív fiatal jelentkezésére számítanak, tudtuk meg Masir Norbert ifjúsági referenstől, aki a projekt egyik mozgatórugója. Elmondta, hogy a részvétel a fiatalok számára teljesen ingyenes, az ellátás, szállás, képzés díját a Szechényi 2020 pályázatnak köszönhetően biztosítani tudják a szervezők (EFOP-1.2.2-15-2016-00256).

 

A képzések a tervek szerint október 1. és március 31. között valósulnak meg, a hat alkalomból négyet idén, kettőt jövő év elején szerveznek majd meg.  A program helyszíne a Bordányi Ifjúsági Információs Pont közösségi tere, a szállást a Vadgesztenye Ifjúsági Közösségi Szálláshelyen biztosítják.

 

A jelentkezési határidő: 2017.10.15. Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet. A részletekről és a jelentkezés elfogadásáról a jelentkezőket a jelentkezéskor megadott elérhetőségeiken értesítik majd.  

 

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top