Egy héten át tartó - három elemből álló - online programsorozattal készül a Móra Ferenc Művelődési Ház IKSZT a "Közösségek Hete" országos kampányra. A mozgalom pár éve kapott szárnyra, jellemzően azért, hogy megmozgassa a települések már meglévő közösségeit vagy - akár alkalmi jelleggel - újakat hozzon létre, magáért az alkotás öröméért.

A mostani, embert próbára tévő helyzetben különösen fontos a közösségi értékek hangsúlyozása. Közös gondolkodással és felelősségvállalással, egymásra odafigyelve, egymást bátorítva könnyebben élhetjük meg a bezártság mindennapjait.  

Ebben a kényszerű karanténban nem elzár, épp ellenkezőleg: összeköt és megerősít bennünket a közösség. Az online tér adta lehetőségekkel élve külön-külön, de mégis együtt ünnepeljük idén ezt a különleges alkalmat. Mellőzve a személyes találkozást és jelenlétet, a programsorozat az online térben zajlik majd:

  1. Újév újratöltve - KARANTÉN fogadalmak

    A helyhez kötöttség ideje alatt másként történnek a dolgok. Lelassult az élet és akarva, akaratlanul is több idő jut mindenre – saját magunkra is. Új tervek, célkitűzések és fogadalmak látnak napvilágot, amelyek hol jobban, hol kevésbé engednek gyökeret elménkben. A nagyrédei ötlet alapján a pusztamérgesi Móra Ferenc Művelődési Ház Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér arra kíváncsi:
       - Mit tesz majd másképp a veszélyhelyzet után?
       - Változtat-e valamit a szokásain?
       - Lesz-e új dolog a mindennapokban?
       - Mi az, amit érdemes lesz megtartani a mostani állapotból?

    Arra biztatjuk közösségünk tagjait, hogy gondolják át mindennapi életüket és tegyenek fogadalmat a veszélyhelyzet utáni időszakra (legyen szó önismeretről, környezetvédelemről, napi rutinról, családdal és ismerősökkel való kapcsolattartásról, közösségi aktivitásról, társadalmi szerepvállalásról, stb.)

    A megfogalmazott – és elküldött - célokból, fogadalmakból, tervekből a művelődési házban fogadalom táblát / falat készítünk. Ezt a „Közösségek Hete” hétvégéjén digitálisan is megjelenítjük, de a közösségi színtér előcsarnokában – motivációként - megmarad a sok fogadalom, hogy emlékeztesse az arra járót vagy ötletet adjon neki hasonlóhoz. Nemcsak egyénektől várjuk a küldeményeket, hanem közösségek, csoportok is megfogalmazhatnak közös célokat, terveket, megvalósítandó feladatokat!

  2. KARANTÉN – Motiváló online idézet-mustra

    A kitartás, a motiváció különösen fontos most, amikor a megszokottól (tartósan) eltérő élethelyzetben találjuk magunkat. Mindenkinek van olyan „hatásos / hatékony” biztató mondata, bölcsessége, ami segít átlendülni a holtponton. És ha egy embernél hatásos, miért ne lenne az másoknál is? Ilyen motivációk megosztására biztatjuk közösségünk tagjait, hogy osszák meg ezeket és mondjanak véleményt, szavazzanak is a legjobbaknak ítélt biztató mondatokra! Saját „okosságokkal” és idézetekkel egyaránt be lehet mutatkozni – és ha esetleg már nem ismeretlen némelyeknek egy-egy gondolat – az ismétlés sosem árt.

    A közzétett gondolatok egyelőre a kibertérben maradnak, ám van egy szép hosszú pult az előcsarnokban… ami, ha jobban belegondolunk… no, ebből még bármi is lehet!

  1. KARANTÉN – Helytörténeti kvíz (ismeretterjesztő)

    Nagy vetélkedők, pontokért menő küzdelmek nem csak a való életben vívhatók – most az online térben gyűjtheted a pontokat! Lakóhelyünk és szűkebb környezetünk jellegzetességeiről, múltunkkal, jelenünkkel összefüggő eseményekkel, jelenségekkel vagy személyekkel kapcsolatos kérdéssorokat állítottunk össze, amelyre a „Közösségek Hete” programsorozat ideje alatt lehet válaszolni a Pusztamérges közösségi oldalunkon közzétett hivatkozáson. Hasonló játékkal több alkalommal jelentkezünk előadások, nyílt napok, rendezvények alkalmával – ez ihlette ezt a programot – de most az online térbe ültettük át a vetélkedőt.
    A napi fordulókat a következő nap kérdéssora előtt értékeljük, ezzel is motiválva a játékosokat, hogy részesei legyenek – az ismeretekben sem szűkölködő vidám versenynek. A lebonyolítás aktív részese a Művelődési Házban működő Digitális Jólét Program Pont, amely felvállalta a kérdéssorok összeállítását és kiértékelését. 
    A tervek szerint minden nap egy 7 kérdést tartalmazó sorozat hivatkozása kerül fel a közösségi oldalra, amelyet kitöltve (körülbelül 5 perc) és beküldve vesz részt a játékban a "versenyző" - és ez nem a szigorúan vett verseny. Segítség is van hozzá számtalan: a feladatok megoldása ugyanis kis kereséssel (település honlapja, levéltár nyílt hozzáférésű dokumentumai, wikipedia, stb.) bárki számára elérhető. Ezzel egy kis kutatómunkára buzdítjuk az érdeklődőket, az (anonim) értékelés során pedig néhány hasznos információval, kiegészítéssel is szolgálunk szűkebb lakókörnyezetünk jeles eseményeivel, múltbéli történéseivel kapcsolatban.

A programsorozat helyi szinten is - csakúgy, mint országosan - kapcsolódik a "Cselekvő Közösségek" pályázati programhoz és része annak, bizonyítandó, hogy váratlan helyzetekben, a megszokottól eltérő körülmények között is meg lehet mozgatni néhány embert jó kezdeményezésekkel.