Költészet-napi vers olvasás a Könyvtárban

Megesik, hogy a tudósító egyben részese is az eseménynek, de ez csak megkönnyíti a beszámoló írását...
Így volt ez, hogy a könyvtárban, ahol a Költészet Napja alkalmából - már bevált forgatókönyv szerint - versekkel emlékeztek meg József Attiláról, a rímekről, versekről és úgy egyáltalán a költészetről.

Mert különös hangulata van azoknak a rímelő hasonlatoknak, metafóráknak és alliterációknak, amelyek már régen megszülettek, de ahányszor elolvassa, felolvassa valaki, annyiszor képesek újabbnál újabb hangulatot, érzést közvetíteni...
Megtisztelő volt számomra, hogy a pusztamérgesi tollforgatók közé soroltattam ezen a "meghívásos" alkalmon és neves költőink műveivel együtt hangozhatott el az a sokkal könnyedebb, kevésbé fajsúlyos, (az általam kedvelt) slam poetry családjába tartozó - tán nem fellengzős kifejezés - saját művem is, amely tulajdonképpen betöltötte a neki szánt szerepet, mert mosolyt csalt az arcokra.

Az elhangzott versek - hogy azokból a jelen nem lévők is részesülhessenek - kinyomtatott példányai a könyvtár kerítésére kerültek, hogy fehér kultúra-szigetekként virítsanak a vörös deszka óceánon. Volt is keletje a lapoknak, mert ahogy telt-múlt az idő, egyre foghíjasabbá vált a sorozat és egyre több alkotás talált új gazdára.
Ez nem volt ugyan célja a verselős programnak, de mint kultúra közvetítés kétségkívül hatásos eszköz. És ha ennek révén valaki kedvet kap ahhoz, hogy további költeményeket keressen a polcokon, akkor mindenképpen megérte.

kép és szöveg: Csala István

• hagyomány
• kultúra
• iskola,
• program,
• könyv