Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

Minden változik - a négyeshatár marad. Idén Öttömös Községi Önkormányzaton volt a rendezés sora - jövőre Pusztamérges következik. A borongós idő ellenére délelőtt sokan kilátogattak az emlékhelyhez. Ünnepeltek, beszélgettek.És éppen ez az a cél, amely miatt anno - az egykori balotaszállási polgármester, Németh Vendel fejében - megszületett a találkozó ötlete. Nem sokat teketóriázott, megkereste a falvak vezetőit és nyélbe ütötték a dolgot. Azóta a Négyeshatár minden évben a közös találkozások helyszíne, az egymás segítésének jelképe. Ez az emlékhely mindentől messze van; egyik településtől messzebb, mint a másiktól. Mégsem néptelen a hely, a találkozóra minden település önkormányzata transzfert biztosít, hogy azok a lakosok is eljuthassanak a helyszínre, akiknek önerőből ez nehezen (vagy egyáltalán nem) menne. Ez is egyfajta segítség...

Dr. Dobó István polgármester köszöntő szavai után az énekkar és a citerazenekar készült színvonalas műsorral a 4 falu találkozójára. A közös koszorúzás idén is része volt a programnak, a települések első emberei egyszerre helyezték el a megemlékezés jelképeit az emlékoszlopokon.
Az idő is kegyes volt a közösen ünneplőkhöz. Ebédnél már azok is jó szívvel, barátsággal beszélgettek, akik tán előtte sosem - vagy nagyon rég - találkoztak. Mert akárhogy is van... nem vagyunk olyan messzire egymástól. Mint a négy kopjafa az emlékhelyen - egy fedél alatt, egymásnak nem háttal, hanem vállvetve.

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top