A Nagyboldogasszony templom építéséről szóló és működését dokumentáló relikviákból nyílt kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Szüreti Fesztivál hétvégéjén. Ehhez kapcsolódóan Negyela Zoltán plébános érdekes előadást tartott a szent helyekről - ideértve és kiemelve a Nagyboldogasszony templomot is.

Az előadás kapcsán derült fény arra, hogy az építése előtt is volt harangszó a településen - a harangláb a mostani óvoda udvar északi sarkában állt. Erre már nem mindenki emlékezett, de a hajdani történések felelevenítése során voltak, akikben élénken élt az egykori harangláb emléke.
A kiállítás nem bőséges, de annál szebb és érdekesebb tárgyakból állt: hajdan használatos persely, Dr. Galambos Miklós atya díszes papi öltözete, gyertyatartók, kelyhek, szobrok és régi dokumentumok, plébánia naplón kívül pápai áldást tanúsító díszes oklevél gyarapította a látnivalókat.

A kiállítás keretében megtekinthető volt egy kisfilm is, amelyet Balla Vince nyugalmazott iskolaigazgató állított össze az építés és korszerűsítés körülményeiről, a templomban található, műemléki védettséget élvező alkotásokról. Ezt az alkotást készítője korábban, egy történeti visszatekintés alkalmával szűkebb közönség előtt már bemutatta, ám a gondos és alapos előkészítés, összeállítás mindenképpen indokolttá tette egy szélesebb körű, nagyobb nyilvánosság számára hozzáférhető módon történő bemutatását. Remek alkalom nyílott erre a kiállítás keretében, hiszen jól illeszkedett annak jellegéhez és témájához.

A program része volt annak az országos, számtalan helyszínen és témában megtartott programsorozatnak, amely hazánk kulturális értékeit, emlékhelyeit illetve az ilyen - utókor számára örökül hagyott - értékek bemutatására szerveződött. Az eseménysorozat külön honlappal rendelkezik, a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozatot várhatóan jövőre is megrendezik majd. Községünk ezzel a történeti kiállítással írta be magát a kezdeményezést támogatók sorába.