Kánikula idején jól jött a Művelődési Ház előtti párakapu. A már-már szélsőséges időjárásra tekintettel augusztus elején hőségriasztást adott ki a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala. Dr. Szántó Mária járási hivatalvezető körlevélben tájékoztatta az önkormányzatokat ennek tényéről, valamint a térségben igénybe vehető, klimatizált helyiségek listájáról (amely a Katasztrófavédelem honlapján is elérhető volt. 

Némi leleményességgel a Pusztamérges Községi Önkormányzat karbantartói szerelték fel azt a vízpermetezőt, ami segítette a kánikula átvészelését. Alatta felfrissülhettek azok, akiknek mindenképpen a tűző napon volt ügyes-bajos dolguk a község területén. Jó szolgálatot tett a gyermek játszóházak idején is: a foglalkozások ugyan a hűvös előcsarnokban voltak, de jól esett egy kis frissítő a feladatok között. A közkifolyók, nyilvános kutak is működtek.

A kapu egészen addig megmarad, amíg tart a hőség; egyesek marasztalják az extra fokokat, mások már torkig vannak vele. Mindenesetre a fesztiválon jobb lenne, ha a párakapu alatt volna zarándoklat, mintha az égből jönne a víz egy kicsivel nagyobb cseppekben. Előbbire még nem, utóbbira már többször volt példa. És az sem volt olyan jó…