tizenöten kirepültek az iskolapadokból, heten érkeznek a helyükre

Ragyogó júniusi napsütés fogadta a ballagókat a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola udvarán, így a jeles esemény - és az égbolt - tényleg szinte felhőtlen volt. Némi aggodalom talán a ballagók arcán tükröződött: Hogyan lesz ezután?

A hagyományos forgatókönyv szerint zajló ballagás ebben az évben talán annyiban tért el az eddigiektől, hogy a közösségi oldalakon sorjázó közös fotókon és virágcsokros, tarisznyás képeken kívül már az élő bejelentkezések is ott sorjáztak az üzenőfalakon. Így azok is ott érezhették magukat az eseményen, akik nem vettek részt az ünnepségen.
Évek óta hagyomány az iskola azon tanárának és diákjának a megválasztása, akik abban a tanévben az általánosan magas színvonalú munkából is kimagasló szinten végezték feladataikat. 2018-ban az Év Tanára elismerést Ráczné Böröcz Ilona munkaközösség vezető, a nyolcadikosok osztályfőnöke vehette át.

Az Év diákja kitüntető címet Gál Melánia Dóra tudhatja magáénak a  jeles tanulmányi eredményéért és a sportban elért sikerei elismeréseképpen.

Az óvodai ballagás az iskolait megelőző héten, június első hétvégéjén volt. A művelődési házzal szomszédos Hétszínvirág Óvodából boldogan ballagtak át a gyerekek, hogy szüleik, testvéreik, hozzátartozóik előtt mutassák meg, mennyi mindent tanultak az intézmény falai között. Műsoruk nagy sikert aratott, de a leendő iskolások mégis a lufi eregetést várták nagyobb izgalommal. Nem is egyszerre emelkedtek a magasba a léggömbök - ám ez az esemény bájából, szépségéből nem von le semmit.