Közelgő események

Események nem találhatóak

ADÓügyek 

SZOCIÁLIS

IGAZGATÁS

EGYÉB
nyomtatvány

E-ügyintézés

kötöttség nélkül időpont foglalás vagy beadhatja nyomtatványait otthonról

Pályázataink 
összefoglaló
Közbeszerzés 
dokumentáció
Statisztikák 
jelentések

Fotógaléria

Események, rendezvények, amit szívesen visszanézünk

Pusztamérgesről szól a déli harang

Egy kis település életében nem sűrűn fordul elő – hacsak valami szenzáció nem üti fel a fejét – hogy rádió-, illetve televízió műsorban a képernyőre kerül. A „hatoscsatorna” műsorában cikkünk címével megegyező néven hangzik el beszélgetés Dr. Papp Sándor polgármesterrel és Negyela Zoltán plébánossal annak kapcsán, hogy a Kossuth Rádióban a déli harangszó Pusztamérgesről szól.

„A pusztamérgesi Nagyboldogasszony templom tornyában három harang lakik." Ki ne ismerné a konferanszié mély baritonját, amint ismerteti a hangforrás legfontosabb paramétereit? Erre épül a Geszti Glória által vezetett műsor első része, a Tea Glóriával, amelynek premiere 2018. január 31-én (szerdán) 20 órakor lesz. A műsorvezető szerint teázás közben jó alkalom adódik beszélgetni mindarról, amit a rohanó életmód egyébként nem enged meg. A tea illata, színe, zamata ellazítja a tévénézőket is, s egyszer csak elkezdenek odafigyelni egymásra, a műsorra. Ezt a hangulatot varázsolja az Önök otthonába. A műsor szerkezete:

20.00 óra – Főcím, beköszöntő
            Szép magyar települések, érdekes események
            vendég: Dr. Papp Sándor polgármester (Pusztamérges) és Negyela Zoltán plébános (Nagyboldogasszony templom)

20.18 – Új utak az egészségmegőrzésben
            Amitől éltető a víz
            vendég: Simon László vízkutató

20.32 – Anyanyelvünk szépségei
            A viselkedés
            vendég: Kerekes Barnabás, Bonis-Bona díjas pedagógus

20.47 – Korszerű terápiák
            vendég: Kecskeméti Tóth Lajos, a Bioderm Központ vezetője

21.02 – Cantando
            Egy aranykor melódiái
            vendég: Di Angelo, zeneszerző, szövegíró, a Zeneszínház művészeti vezetője

21.22 – Velünk élő történelem – Trianon
            1918
            vendég: Bottyán Zoltán elnökhelyettes, Magyarok Világszövetsége

21.37 – Egészségünkre!
            Méregtelenítés felsőfokon
            vendég: Éliás Tibor természetgyógyász

21.53 - Műsorzárás

A Hatos Csatorna a magyar médiapiac legfrissebb - hiánypótló -  közösségi televíziója. Színes kínálattal, közel 50 saját gyártású műsorral várja a TV elé a nézőket, akik 24 órában válogathatnak a kultúra, a közélet, életmód, egészség, sport, vallás, gazdaság, és az ismeretterjesztés témaköreiből, ismert és elismert műsorvezetők kalauzolásával.

Adásuk fogható a T-Home, az Invitel IP TV, a Digi TV, a Mindig TV Extra és a UPC műsorcsomagjainak részeként és elérhető okostelefonon is, amennyiben csatlakozik a csatorna webes elérhetőségeihez. A friss műsorok a www.hatoscsatorna.hu internetes oldalon az ÉLŐ ADÁS menüponton, az archivált tartalmak pedig YouTube-on a műsor saját csatornáján a premier utáni héttől kezdve érhetők el. Tekintse meg Ön is a kínálatot – lehet, hogy aztán rendszeres látogatójuk lesz!

Pozitív gondolat

Nyitott szemmel kell járni, és észre kell venni mindazt, ami bátoríthat. Keress olyan embereket, akik már elérték azokat a célokat, amelyeket te tűztél ki magad elé. Ha olyanokkal találkozol, akiknek ez nem sikerült, fogadd meg, hogy te jobban fogod csinálni! Képes vagy rá!.

Daryl Bernstein
író, vállalkozó

 

 

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a "madárka tolla se hull ki" az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Márai Sándor
magyar író

Achim
Student


Tisztelt Lakosság!

Az új típusú koronavírus fertőzés terjedésének a lassítása miatt elrendelt intézkedést, jó tanácsot, tájékoztatót gyűjtöttük össze ebben a bejegyzésben.
A LISTÁT FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK!
Összegyűjtöttük a község közösségi oldalán is közzétett felhívásokat, hogy rendezetten, egy helyről elérhetőek legyenek. Részletes tájékoztatók és tudnivalók a Kormány által létrehozott és karbantartott

www.koronavirus.gov.hu
oldalon találhatók!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra is!

COVID-19 felhívások - Frissítve!

Időjárás

booked.net

Havi Mini Eseménynaptár

Látogatóink

Flag Counter

Go to top